VeszprémFest
Premium Music Festival
2024. JÚLIUS 16-20.  

  • Mobil applikáció :

Csopak Demizson Allstars Orchestra

A zenekar egy alkalmi formációnak indult 2010 őszén, ahol a tagok változó összetételben csak egy-egy koncert erejéig jöttek össze közös zenélgetésre, komolyabb előkészületek nélkül. Mivel az együttes tagjai, egyéb formációkban már játszottak, ill. játszanak együtt, jól ismerték egymást, így a produkció előrehaladásának, az új műsor kialakulásának nem voltak nehézségei. Ma is működő törzshelyünkön a Hátsóudvari Jazz Klubban havi rendszerességgel lépünk fel, közönségünk lelkesen támogatja zenekarunk továbbélését és, mára már tudatosabb, szakmai alapokon is nyugvó munkáját.   Minden egyes koncertünkön igyekszünk új színt vinni a programba, gyakran hívunk meg vendég zenészeket, szólistákat, ill. folyamatosan bővítjük repertoárunkat a közönség kívánságának megfelelően is. Alapvetően jazz, blues, funky, latin, reggae stb. feldolgozásokat játszunk, kicsit saját ízlésünkre formálva, de műsorunkban egyre inkább helyet kapnak saját szerzemények is.

A zenekar tagjai:
Bérczes "Messi" Viktor - billentyűshangszerek, ének
Figula János - dob
Murányi Ákos - szaxofon
Németh Kyra - ének
Nagy Ferenc - nagybőgő
Nyakas Krisztián - basszusgitár, vokál
Pingiczer Szilárd- billentyűs hangszerek
Szakács Tibor - trombita
Szakáll Norbert - gitár (zenekarvezető)
Tóth Péter - ütőhangszerek

Az együttes facebook oldala

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2023

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiapartner
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.