Veszprémről
Veszprém a „Királynék városa”. Királyi sarjak lépteit őrzik az ódon, évezredek óta koptatott macskakövek, legendák egész sora vesz körül mindenkit, aki erre jár. Elődeink szerint Veszprém hét dombra épült, akárcsak a híres Róma. A város I. István király és felesége, Gizella kedvenc tartózkodási helye volt és az első királyi pár idején élte fénykorát. Püspökséget alapítottak, támogatásukkal épült a Szent Mihály Székesegyház és a veszprémvölgyi apácakolostor – ahol a legenda szerint – az a miseruha készülhetett, amely a magyar királyok koronázási palástja lett. Gizella a hímzett ruhadarabot az itteni egyháznak adományozta, ezzel a „királynék városává” emelte a települést. Az évszázadok rombolást és újjáépítést egyaránt hoztak. Padányi Bíró Márton püspök megszüntette a Vár apróházas, sikátoros jellegét, kialakítva a kanonok palotákkal szegélyezett reprezentatív Szentháromság teret, ezzel létrejött hazánk egyik legnagyobb lakott, történelmi Vár együttese, mely Veszprém top attrakciójának számít.

A Veszprémi Vár az egyházi emlékek és a modern művészetek otthona. Egyházi és történelmi emlékeket őriz a Szent György kápolna, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény valamint a Szent Imre Piarista. és Helyőrségi-templom, melyek rejtett kincseit egy andalító esti séta keretében érdemes felfedezni. A Vár fokáról letekintve pedig a Benedek-hegy, a Viadukt és a Séd-völgy nyújtotta pazar látvány tárul elénk. A Veszprémi Vár változatos turisztikai vonzerejét tovább növeli a Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ, amely 2011 őszétől várja a látogatókat. A megújuló Várnegyed történelmi falai között a kortárs hazai és nemzetközi képzőművészet remekeit is megcsodálhatjuk a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben, a Dubniczay Palotában, a Csikász Galériában, valamint a Tegulariumot, azaz a téglagyűjteményt is szemügyre vehetjük. A múzeumi barangolások végén fontos megemlítenünk, hogy Veszprémben található az egyik legkorábbi hazai kiállítóhely, a Bakonyi Tájház és ugyanitt, az Erzsébet-sétányon várja látogatóit a Laczkó Dezső Múzeum is.


Városunk másik nagy büszkesége a Veszprémi Állatkert, Magyarország első vidéki állatkertje. Napjainkban mintegy 150 állatfaj több mint félezer egyede él itt harmóniában, a természet ölelésében. Az elmúlt évek során sok-sok újdonságot kínál a vadaspark kicsiknek és nagyoknak, így a gyerekek kedvencét a Kölyökdzsungel játszóház és Terráriumot, a Csimpánzvilág nevű majombirodalmat és a zsiráfoknak otthont adó Afrika-házat. Az aktív turizmus szerelmeseit és az örökmozgókat Veszprém tárt karokkal várja, hiszem a Séd-völgy, a festői város smaragd ékszerdoboza mindenkit a természetbe csábít. A Séd-patak mentén túraútvonal vezet, a lombos fák, sétányok ölelésében nagyarányú parkosítást, kertépítést és zöldfelület-rendezést végeztek, újabb közparkot nyitottak meg a vendégek és a városlakók számára. Ismét látogathatók a sétaút mentén található egyedülálló Árpád-kori műemlékek, a Margit romok, a veszprémvölgyi apácakolostor romjai, valamint a Jezsuita templom.

A CODE Digitális Élményközpont 2025-ben nyitotta meg kapuit a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legizgalmasabb örökségeként. A CODE jóval több, mint egy hagyományos kiállítótér: egy lenyűgöző audiovizuális intézmény, ahol a tudomány, a technológia és a művészet határai összemosódnak. Interaktív kiállítások és magával ragadó immerzív élmények inspirálnak, szórakoztatnak és új nézőpontokat nyitnak minden generáció számára.
A 360°-os hatszögletű tér, a Hexagon jelenleg négy különböző produkcióval várja látogatóit: a képzőművészet, a zene és a családi élmények világába egyaránt elkalauzol. A 3D Stúdió vetítésein hat izgalmas tematika közül választhatsz, míg az interaktív kiállítótérben játékos és látványos formában fedezheted fel a technológia és a digitális világ lenyűgöző lehetőségeit.
A CODE kínálata folyamatosan bővül: immerzív mozgásórák, ünnepi és időszakos események, interaktív játékok, koncertek, összművészeti produkciók, közönségtalálkozók és tudományos előadások tesznek minden látogatást egyedivé és emlékezetessé.


A 2024 tavaszán megnyílt Várbörtön Látogatóközpont a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként egy valódi történelmi helyszín falai között várja látogatóit, mely 2003-ig Veszprém börtöneként működött.
Az „Ember a rács mögött” című állandó kiállítás lebilincselő időutazásra invitál a bűn, a büntetés és az igazságszolgáltatás évszázadokon átívelő történetén át. A tárlat olyan ismert történelmi személyiségek sorsán keresztül mesél a múlt eseményeiről, mint Mindszenty József püspök, Brusznyai Árpád, az 1956-os forradalom mártír tanár és a veszprémi forradalmi tanács vezetője, vagy Sobri Jóska, bakonyi betyár, miközben betekintést enged a várbörtön falai között zajló mindennapokba, valamint a hóhérok és fogvatartottak kevésbé ismert történeteibe is.
Az interaktív elemek és történetközpontú bemutatók közelebb hozzák a múlt emberi sorsait, és új megvilágításba helyezik a történelem eseményeit. A csoportos látogatókat emellett tematikus séták, előadások és drámapedagógiai foglalkozások várják, amelyek még teljesebbé teszik az élményt.
A Várbörtön több mint történelmi emlékhely: találkozási pont múlt és jelen között. Az itt feltáruló sorsok és események nemcsak egy letűnt kor lenyomatai, hanem olyan történetek, amelyek új megvilágításba helyezik korunk társadalmi és erkölcsi kérdéseit is.


Aki pedig a híres MVM Veszprém kézilabdacsapat egyik mérkőzését szeretné végigtombolni, megteheti mindezt az impozáns Veszprém Arénában, Magyarország második legnagyobb vidéki sport és rendezvénycsarnokában.
Veszprém egész éven át várja a fesztiválozókat. A tavaszi programok nyitányaként a legnagyobb kortárs hazai táncművészeket vonultatja fel A TÁNC Fesztiválja. Kultúránk és hagyományaink tiszteletére és ápolására tanítja a generációk tagjait a város egyik legnagyobb kulturális eseménye, a Gizella Napok Összművészeti Fesztivál. A VeszprémFest egy olyan zenei, kulturális nagyrendezvény, amely a magas minőségű magyar és nemzetközi produkciókat a klasszikus zenétől a jazz-en át az operáig kívánja bemutatni nézőinek a Vár csodálatos barokk főterén minden év nyarán. Változatos, művészeti értékeket hordozó rendezvények, mint a Folklórparádé és Világjava Estek várják a szórakozni vágyókat a Veszprémi Nyári Fesztiválon. Japántól Finnországig érkeznek fellépők a Vivace Nemzetközi Kórusfesztiválra és ezrek látogatják a Veszprémi Vigasságok népművészeti kirakodóvásárt. A nyár kellős közepén az Utcazene Fesztivál során különböző stílusú utcai formációk lepik el a belváros tereit és hangolnak, pengetnek, fújnak, dobolnak, énekelnek hajnaltól hajnalig. Élmény velünk… mert Veszprém nemcsak az örök gyermekekre gondol! A legkisebbeket várja a Kabóciádé Családi Fesztivál, ahol igazi kincseket rejt a bábok birodalma. Az év méltó lezárásaként pedig az Illatos Advent rendezvénysorozat gondoskodik a hangulatos karácsonyi készülődésről.

Ismerje meg ezerarcú városunkat, büszkén vállalt örökségünket; járja be Veszprém szűk utcáit és tágas tereit. Nálunk ezer élmény várja!
További információk a www.veszpreminfo.hu oldalon.