16. VeszprémFest
Premium Music Festival
2019. július 10-13.

  • Mobil applikáció :

Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi elismert énekesnő aki  komoly színházi múltra is tekint vissza. Színésznőként az Operett Színház Valahol Európában Évájaként debütált, majd Székesfehérváron a Dzsungel könyvében. Egerben együtt játszott Molnár Piroskával, Bodrogi Gyulával és Hegedűs D.Gézával Brecht Koldusoperájában és részt vett a TÁP Színház Űrzrínyiász című előadásában is.

A nagy áttörést és országos ismertséget a Jazz+ Az hozta meg számára, később 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. 2007-ben Orsi megvált a vokálcsapattól  hogy szólókarrierjére koncentráljon.Vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor,Tolcsvay László, Koncz Zsuzsa.Szólókarrierje kezdetén két pop zenei albumot adott ki Szakos Krisztián dalszerzővel közösen.

2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet és decemberben jelentették meg első stúdióalbumukat , a Hide and seek-et, mely azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, 2010.október 6-án megjelent Japánban is.2009-ben a Jazzy dalverseny különdíját , 2010-ben a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját nyerte el.2010. okt. 21-én jelent meg a zenekar második lemeze az Embrace, melynek sztárvendége  Tony Lakatos – szaxofonművész.

A KOZMA ORSI QUARTET folyamatosan jelen van nagyobb hazai és külföldi fesztiválokon /klubokban.2011-ben a Művészetek Palotájában  a Jazztavasz keretében  játszott  a zenekar Vince Mai kanadai trombitaművész vendégszereplésével.

A napokban jelenik meg 3. stúdiólemezünk "Soulprints" címmel, a koncerten ebből is hallhatunk majd ízelítőt.

A zenekar tagjai :
Kozma Orsi-ének
Cseke Gábor-zongora, billentyűs hangszerek

Hárs Viktor-basszusgitár, baritongitár
Pusztai Csaba-dob, ütőhangszerek

A fotót Papp Évi&Schneider Zoltán készítette

az együttes facebook oldala

Kozma Orsi Quartet: Hide and seek

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2019

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Médiapartnerek
Együttműködő partnerek
Szakmai szervezetek