16. VeszprémFest
Premium Music Festival
2019. július 10-13.

  • Mobil applikáció :

InFusion Trió

Az InFusion Trió 2011 decmberében alakult. A trió tagjai mind képzett zenészek, akik a komoly és könnyűzene terén egyformán jártasak. A zenekar egy különleges hangszerpark segítségével (elektronikus hegedű, elektronikus cselló, elektronikus dob és különböző effekt pedálok, torzítók és looperek), a rádiókból is már jól ismert slágereket szólaltat meg élőben, egy teljesen új, érdekes hangzásvilágban.
Repertoárukban szerepelnek saját szerzeményeiken kívül többek között Sting, U2, Michael Jackson, Prodigy, Chris Brown, Rihanna, Black Eyed Peas, Calvin Harris és Adele slágerei is.

Tagok:
Farkas Izsák – elektronikus hegedű
Izsák 2010 ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián hegedű szakon. 2005 óta játszik elektromos hegedűn. Jelenleg a Vígszínházban játszik címszerepet a Hegedűs a háztetőn című darabban , emellett számos Jazz , Rock és Crossover formáció tagja.

Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló
Miska 2005 ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián cselló tanszakon,majd a Kőbányai Jazz szakiskolában tanult basszusgitározni. 2006 óta a Dohnányi Ernő szimfónikus zenekar szólamvezető csellistája, valamint számos Jazz Rock és Crossover formáció tagja. 2011-ben a Roland Loop világbajnokság kelteurópai döntőjén 2. helyezést ért el.

Weisz Nándor – elektronikus dob, vocal
Nándi 2000 ben diplomázott a Müncheni Zeneakadémián ütő tanszakon, és azóta a Magyar Nemzeti Filharmónikus zenekar tagja. 2004 óta elekronikus zeneszerzéssel is foglalkozik , valamint számos Jazz , Folk , és Pop formáció tagja.

Szimfonik Liv3 kommandó végig a belvároson
Calvin Harris - Summer (InFusion Trio Cover)

My little "kece" girl_Chill in 5 Remix
A csitári hegyek alatt_Hungarian Folksong adaptation

 

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2019

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Médiapartnerek
Együttműködő partnerek
Szakmai szervezetek