VeszprémFest
Premium Music Festival
8–12 July 2025  

  • Mobile app :

Group ’N’ Swing

Az ország első számú swing és boogie zenekara, a Group'n'Swing tavaly ünnepelte fennállásának 10. évét. A zenekar első nagylemeze 6 éve jelent meg "Swing, amíg élek!" címmel. Második nagylemezük a 2013-ban Fonogram-díjat nyert "Botrány", melynek zenei rendezője az United formációból is jól ismert Romhányi Áron volt, aki egyébként ma már a zenekar zeneszerzője és zenei producere is egyben. Legutóbbi nagylemezük, a "Most légy férfi!" címmel jelent meg. A zenekar fennállása óta számtalan neves helyszínen megfordul, boldogítva a közönségét. Az utóbbi években rendre megtöltik a MÜPA,  a MILLENÁRIS, a MOM Kulturális Központ, a RAM Colosseum és a Várkert Bazár óriási koncerttermeit, bebizonyítva, hogy nagyszínpadi show műsorukra óriási igény van. Évi száznál is több fellépésüket számtalan rajongójuk követi. Bátran elmondható: a közönség imádja őket. De nem csak a közönség, hanem a szakma is. A zenekar a Jazzy Dalversenyen is kapott díjat, sőt a Ridikül című műsor a zenekar Retikül című dalának taktusaival indul napról napra. Folyamatos médiajelenlét kíséri életüket. Rendszeres visszatérő vendégként szerepelnek az M1 Szerencseszombat, Magyarország, szeretlek!, Kívánságkosár, Fábry és a Petőfi Rádió mr2 Akusztik című műsoraiban. A swing varázslatos magyar dívája, Mihályi Réka énekesnő mellett egy sármos énekesre is szükség van. A színpadra született Magyar Bálinttal alkotott duettjük alá vörös szőnyegként teríti a zenekar a boogie-s swinges, jazzes, latinos, helyenként rockabilly-s dallamokat és lüktetést, rajta tartva ujjaikat a koncert ritmus-ütőerén.

A zenekar tagjai:

  • Almási Attila - harsona
  • Bakó István - szaxofon
  • Csík Tibor - trombita
  • Gyalog Zoltán - gitár
  • Magyar Bálint - ének
  • Mihályi Réka - ének
  • Molnár Péter - nagybőgő
  • Nyikes Krisztián - trombita
  • Péntek Tibor - dob
  • Lőrincz Ádám - zongora

Videók:

Leaflet | © OpenStreetMap contributors

Venues

Tickets

Buy your ticket online

Buy yout ticket online with your credit card.

More about the tickets

Mobile app

VeszprémFest2023

Download application has to get first-hand news, updates and the rain venue change.

Available for Android and iOS systems. Click here for the links. :

Android IOS
Main Sponsor
Primary Sponsors
Fenntarthatósági partnerünk
Intézményi partnerünk
IT partnerünk
Logisztikai partnerünk
Rosé, Riesling, Jazz Festival
Main media partner
Media partners
Professional organizations

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.