VeszprémFest
Premium Music Festival
8–12 July 2025  

  • Mobile app :

Csopak Demizson Allstars Orchestra

A zenekar egy alkalmi formációnak indult 2010 őszén, ahol a tagok változó összetételben csak egy-egy koncert erejéig jöttek össze közös zenélgetésre, komolyabb előkészületek nélkül. Mivel az együttes tagjai, egyéb formációkban már játszottak, ill. játszanak együtt, jól ismerték egymást, így a produkció előrehaladásának, az új műsor kialakulásának nem voltak nehézségei. Veszprém megyei zenekar lévén, rendszeres szereplői a Balaton környéki fesztiváloknak, kluboknak, ahol közönségük lelkesen támogatja a zenekar továbbélését, mára már tudatosabb, szakmai alapokon nyugvó munkáját. Minden egyes koncertjükön igyekeznek új színt vinni a programba, gyakran hívnak meg vendég zenészeket, szólistákat, ill. folyamatosan bővítik repertoárjukat a közönség kívánságának megfelelően. Alapvetően jazz, blues, funky, latin stílusokban játszanak feldolgozásokat, részben saját ízlésükre formálva, de műsorukban egyre inkább helyet kapnak saját szerzemények is.

A zenekar tagjai:

  • Márkus Luca – ének
  • Bérces Viktor - billentyűs hangszerek
  • Csomós Ferenc - dob
  • Nyakas Krisztián - basszusgitár, vokál
  • Szakáll Norbert - gitár

 

Leaflet | © OpenStreetMap contributors

Venues

Tickets

Buy your ticket online

Buy yout ticket online with your credit card.

More about the tickets

Mobile app

VeszprémFest2023

Download application has to get first-hand news, updates and the rain venue change.

Available for Android and iOS systems. Click here for the links. :

Android IOS
Main Sponsor
Primary Sponsors
Fenntarthatósági partnerünk
Intézményi partnerünk
IT partnerünk
Logisztikai partnerünk
Rosé, Riesling, Jazz Festival
Main media partner
Media partners
Professional organizations

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.