VeszprémFest
Premium Music Festival
8–12 July 2025  

  • Mobile app :

Silence Fiction

A Vikukel Dániel és Kanizsa Gina által életre hívott együttes megalakulása óta aktív résztvevője a budapesti koncertéletnek. Zenéjük főként a modern jazzműfajokból táplálkozik, keverve azokat a klasszikus és alternatív műfajokból kapott benyomásokkal. Egyszerre gondolkodik és gondolkodtat, reflexióit pedig egyedi – nyugodt, éteri vagy épp drámai – hangzásvilágba helyezi. Bemutatkozó koncertjük óta, melynek 2014 januárjában a Müpa Jazz Showcase adott otthont, megfordultak számos hazai fesztiválon, mint a VeszprémFest és a CAFe Budapest, rendszeres fellépői a Budapest Jazz Clubnak és a Müpa hangulatkoncert-sorozatának, játszottak már Csehország és Németország színpadain is. 2015 novemberében megjelent első nagylemezük a Binder Music Manufactory gondozásában, melyet decemberben a Zeneakadémia Jazz Itt! sorozatában Binder Károly és Borbély Mihály közreműködésével mutattak be. A science fiction tudományos-fantasztikus műveinek hatására az együttes olyan jövőt képzel, ahol a tartalmas, igényes zene közel kerülhet az emberekhez, harsány szólamok helyett pedig az önreflexiót választja, és csendes elmélyülést kínál, hogy a hallgató a közös zenébe belevonva, ne pedig belefojtva érezze magát.

Az együttes tagjai:
Kanizsa Gina - vokál, loop
Vikukel Dániel - billentyű
Bartók Vince - basszusgitár
Szabó Dániel Ferenc – dobok

Leaflet | © OpenStreetMap contributors

Venues

Tickets

Buy your ticket online

Buy yout ticket online with your credit card.

More about the tickets

Mobile app

VeszprémFest2023

Download application has to get first-hand news, updates and the rain venue change.

Available for Android and iOS systems. Click here for the links. :

Android IOS
Main Sponsor
Primary Sponsors
Fenntarthatósági partnerünk
Intézményi partnerünk
IT partnerünk
Logisztikai partnerünk
Rosé, Riesling, Jazz Festival
Main media partner
Media partners
Professional organizations

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.