VeszprémFest
Premium Music Festival
2024. JÚLIUS 16-20.  

  • Mobil applikáció :

Lisa Stansfield

Új helyszín: Veszprém Aréna

A 80-as évek végén és a 90-es években Lisa Stansfieldet a világ egyik legnépszerűbb popsztárjaként tartották számon. Érzelmes, magával ragadó hangjának és kortalan popdalainak köszönhetően a slágerlisták élére jutott az Atlanti-óceán mindkét partján, énekelt George Michaellel és a Queennel, többször nyert Brit és Ivor Novello-díjat. Lisa albumai – több mint 15 millió eladott példánnyal és legalább 20 vezető slágerrel – igazi nemzetközi sikert arattak.

 

 

Lisa a 2000 utáni első évtizedben a popzenéről a színészetre helyezte át a hangsúlyt. Olyan szerepekben tűnik fel többek között, mint Ruth Williams a John Maybury rendezte The Edge Of Love (A szerelem határai) című filmben, játszik a Miss Marple – Az Alibi című krimi, dráma sorozatban és a Goldplated című TV sorozatban, színpadon pedig a Vagina monológok című darabban debütált. Legutóbb Elaine Constantine filmjében, a 2014-es Northern Soulban vállalt szerepet.

Eközben Lisa nem fordított teljesen hátat a zenei életnek sem: 2004-ben megjelentette hatodik stúdióalbumát The Moment címmel. Legnagyobb slágereinek gyűjteménye, a Biography 3. helyre került a listákon és platinalemezzé vált. Az énekesnő jazz iránti szeretetét a Ronnie Scott Jazz Clubban rögzített DVD anyag mutatja be.

2013-ban Lisa teljes erővel ismét a zene felé fordult, két turnéval szerte az Egyesült Királyságban és Európában. Legutóbbi, hetedik albuma 2014 februárjában jelent meg Seven címmel, melynek létrejöttét az énekesnő soul iránti rajongása inspirálta, és amely egyben egy óda ahhoz a 10 évhez, amelyet klubokban töltött énekléssel.

Veszprémbe leghíresebb slágereit hozza el. 

Fellépők:
Lisa Stansfield - ének
Ian Devaney - billentyűsök
David Oliver - billentyűsök
Davide Giovannini - dob
Davide Mantovani - basszusgitár
Mark Cotgrove - ütős hangszerek
Terry Lewis - gitár
Michael Donnelly - szaxofon
Craig Wild - trombita
Andrea Grant - háttérének

Videók

Hivatalos weboldal

Lisa Stansfield official page

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2023

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiapartner
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.