Gregory Porter
-
2024. július 19. 21:00péntek
-
História Kertesőhelyszín: Veszprém Aréna
-
Archív
Kapunyitás: 19.00 | 20.00: Dj Galler
2016-ban pályafutása első magyarországi koncertjét Veszprémben adta, most pedig 8 év után ismét visszatér a királynők városába Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes, aki az elmúlt évtized egyik legnagyobb jazz világsztárja. Porter globális jelenség, azon kevés előadók egyike, aki képes arra, hogy zenéjével tömegekhez juttassa el a kortárs jazzt.
Már első albuma, a 2010-es Water is Grammy-jelölést kapott, 2014-ben pedig harmadik, Liquid Spirit című albuma a Legjobb Énekes Jazzalbum kategóriában el is nyerte a Grammy-díjat, amit aztán 2015-ben, Take Me To The Alley című albuma ismét kiérdemelt. Porter a JazzFM Awardson is duplázott, 2015-ben másodszor is átvehette Az Év Nemzetközi Jazzművésze díjat.
Amerikai és európai önálló koncertjei mellett rendszeresen vendégszerepel más előadók albumain, korunk legkeresettebb jazzénekesének számít. 2019-ben saját podcast sorozatot indított „The Hang” címmel, amelyben számos híres vendégével beszélget többek között életről, művészetről és divatról, 2023-ban pedig „The PorterHouse with Gregory Porter” címmel hat epizódból álló főzősorozatban is szerepel, amelyben turnéinak kulináris élményeit és saját családi főzési hagyományait mutatja be.
Legutóbbi albuma a „Still Rising” november 5-én jelent meg. A két lemezből álló kiadvánnyal évtizedes pályájának töretlen sikerét ünnepli. A 34 dalból álló gyűjteményben vadonatúj szerzemények, feldolgozások, duettek és korábbi nagy slágerei is szerepelnek.
- Gregory Porter - ének
- Tivon Pennicott - szaxofon, fúvós hangszerek
- Chip Crawford - zongora
- Simon Oslender - Hammond orgona
- Jahmal Nichols - basszus
- Emanuel Harrold - dob