Dresch Quartet

„Ami az amerikai dzsesszben a fehér és fekete, az nálunk ma az eltűnt népi kultúra (az organikus zenei rendszer) és a modern, városi szellemiség (az eltérő zenei mentalitás). E kettő tekereg egymásba fonódva Dresch Mihály zenekarának muzsikájában. Hogy tusakodna, azt már nem mondanám. Valamiféle csodás egyensúly árad a Dresch Quartet játékából, ez nemcsak a lemezek barázdáin, de koncertjeiken is megtapasztalható. A régi táncritmusok és dallamok mindenféle mesterkéltség nélkül kelnek életre a mára már alapkövetelményként meglévő kimagasló hangszertudás segítségével. Ilyen mértékű képzettséggel bizony senki sem rendelkezett a népi zenekultúra világában. A nehézség talán éppen az, hogy autentikus, tehát az adott muzsika dallamkészletén belül maradjon az előadó, visszatartva saját, jóval bővebb eszköztárát. Magyarul, csak annyit játszon, amennyit kell, ne amennyit tudna. Illetve találja meg a módját, hogy úgy legyen modern, hogy ne lógjon ki az éppen játszott zene hagyományos keretei közül. Ez hihetetlenül nehéz feladat, itt az egyéniséget kell a hagyomány szolgálatába állítani, miközben azért csak meg kell csillantani az egyéni képességeket, meg kell mutatni az egyéni értelmezést, egyedi ízt kell adni a zenének.
Mindez olajozottan működik a Dresch Quartet esetében, olyannyira, hogy észre sem vesszük. Nem tűnik fel, hogy épp a legkiválóbb magyar hangszeresek közül hallunk néhányat, nem a zenészek hangszeres játéka bűvöl el, hanem a közösen életre keltett muzsika. Közösen, és nem csak ők négyen, hanem az egész Kárpát-medence és Moldva. Az egész magyar zenei kincs kelti életre önmagát a négy muzsikus hívására. A dzsesszben megszokott dob (Baló István) és szaxofon, szemben a hagyományos magyar fülnek ismerős cimbalommal (Lukács Miklós) és a fuhunnal, valamint a lemez számainak felében közreműködő brácsával; mindezek között a bőgő a híd. A bőgő az amerikai dszesszben és a magyar népzenében is használatos, Hock Ernő – ahogyan Dresch Quartet-beli elődei is – mindkét hagyományon alapuló játékmódot alkalmazza.

Népdalok ma már nem születnek, ez már nem az a kor. De sajnálkozás helyett gondoljunk arra, hogy itt az ideje birtokba venni e dalkincset, a megismerésen túl alapanyagként is használni, hiszen ez is nagyban hozzájárul megőrzéséhez. A mai embernek talán többet is mond egy mai – pláne, ha éppen egy mára nemzetközileg ismert zenei mentalitással, a dzsesszel megszülető – formában tálalt népdal, zenei motívum, mint archaikus formában, előadásban. Sok polgártársunk idegennek érzi a női népdalénekesek előadásmódját, sokan a hegedűvel nem tudnak megbarátkozni, de nekik is szólnak e muzsikák, hadd találjon utat feléjük is egy másik köntösbe öltözve. Másik kötnösben, de ugyanaz a test. Ha ezek a feldolgozások a lényegi mondanivalón nem változtatnak, ha megőrzik az eredeti dallam- és ritmusvilágot, már nagyot lépnek az értékőrzés útján. Ezután már az értékteremtés lépései következnek, amikor újjászületik egy zenei világ. És a Dresch Quartet megteszi e lépéseket, nem is keveset. „

Bornemissza Ádám
Magyar Napló, 2012/1.

Közreműködnek:
DRESCH Mihály - tenor és szoprán szaxofon
LUKÁCS Miklós - cimbalom
HOCK Ernő - nagybőgő
BALÓ István - dob

www.dreschquartet.hu