Főtámogató
15. VeszprémFest
Premium Music Festival
2018. július 11-15.

  • Mobil applikáció:

Omara Portuondo & Diego El Cigala

85 TOUR - A ZENE ÜNNEPE

Omara Portuondo 85. születésnapját és 70 éves előadói pályafutását ünnepli Diego el Cigalaval Európa legnevesebb koncerttermeiben.

A nagyszerű kubai díva és országa művészeti nagykövete olyan ünneplést szeretne, ami képes bemutatni hosszú karrierjének lenyűgöző íveit – annak minden egyes állomását a „Besame Mucho”-tól a „Veinte Años”-ig. A turné megidézi fiatalkori éveit, soha nem szűnő rajongását az elegáns kabarék világa iránt, a különböző ízeket és zamatokat a Buena Vistás napoktól egészen máig – ezekből áll össze az ünnepi lakoma, tele pikáns élvezettel..

 

 

Szenvedélyes és mély - a lenyűgözően tehetséges Diego el Cigala spanyol flamenco énekes egyike annak a néhány művésznek, aki úgy tudott hű maradni zenei örökségéhez, hogy ezzel párhuzamosan világszerte kivívta közönsége elismerését.

Omara és Diego tavaly nyáron találkoztak először a Hollywood Bowl színpadán. Az egymásra találás olyan elsöprő erejű volt, hogy azonnal tudták: lesz folytatás. Így, a mélyen gyökerező tradícióknak és lenyűgöző zenei személyiségüknek köszönhetően 2016 elhozza nekünk a 85 Tour koncertsorozatot. 

Fellépők:
Omara Portuondo - Ének
Diego "el Cigala" - Ének
Yumitus - Zongora
Andres Coayo - Ütős hangszerek
Rodney Barreto - Dob
Gaston Joya - Nagybőgő

Omara Portuondo

„Mi kubaiak, a zenénkkel több álmot és örömet exportáltunk, mint a dohányunkkal, több „édességet” és energiát, mint az összes cukrunkkal. Az afro-kubai zene maga a tűz, az íz és a füst; szirup, varázslat és enyhülés. Mint egy telt rum, amely összehozza az embereket, hogy aztán egyenlőkként bánjanak egymással. Életre kelti az érzékeket.” Fernando Otiz

Omara Havanna zeneiségéről ismert negyedében, a Cayo Huesóban született. Családja nem volt botrányoktól mentes. Édesanyja, Esperanza Peláez gazdag spanyol felmenőkkel rendelkező családból származott, így magas társadalmi osztályba tartozó, jómódú, fehér férfihez szánták feleségül. Ő azonban elszökött egy magas, fekete baseballjátékossal, Bartolo Portuondóval. Noha évekig meg sem jelenhettek együtt a nyilvánosság előtt, házasságuk kitartott. Bartolo amellett, hogy jó barátja volt a nemzet elismert költőjének, Nicolás Guillénnek, rajongott a zenéért is. S mivel a házban még gramofon sem volt, hát énekléssel töltötték meg.

 

 

Omara szégyenlős, 15 éves kamaszként tört be a revü mámoros, csillogó világába. A tánckarban dolgozó nővérét, Hadée-t követte, s lett fellépője a Tropicanának, a ma is működő, fényűző havannai klubnak, amely most is őrzi a forradalom előtti dekadens napok hangulatát. Igazi tehetsége azonban az énekléshez volt. A hétvégéket azzal töltötte, hogy amerikai jazzt énekelt a vak zongorista, Frank Emilio Loquibambia Swing nevű együttesében. Zenéjük a pánamerikai hangzás keveréke volt, s fillin (feeling – érzés) néven új stílust teremtettek, Omarát pedig elnevezték La novia de fillinnek, azaz a feeling barátnőjének.

1952-től nővérével megalapították a Cuarteto D’Aida nevű együttest, ami az 1950-es évek kubai Spice Girlsének felelt meg, s nevét a zenekarvezető, zongorista Aida Diestróról kapta. Omara számára kezdtek beindulni a dolgok. Az együttest leszerződtette az RCA Victor, turnéztak az Egyesült Államokban, a Tropicanában pedig a korszak olyan sztárjaival léptek fel, mint Benny Moré (a „ritmus barbárja”), Edith Piaf, Bola de Nieve és Nat King Cole. Ez volt az egyesek által giccsesnek tartott, híres, éjszakai mulató csillogásának fénykora.

Szólistaként Omara olyan nagy újítókkal lépett fel, mint Arsenio Rodriguez és Isolina Carrillo. Első önálló albuma (Black Magic, 1959) megjelenése viszont nem jelentett akkora áttörést, mint a Buena Vista Social Club többi tagjának esetében, inkább visszalépésnek számított.

Még abban az évben, a forradalmat követően Omarát turnézni vitték az Egyesült Államokba. A turné eltartott egészen a rakétaválságig, ami a kubai-amerikai kapcsolatok teljes megszakításához vezetett. Omara a Cuarteto D’Aidával Miamiban tartózkodott éppen, amikor nővére számos kubai előadóval együtt úgy döntött, hogy ott marad. Omara azonban visszatért Kubába, és egyfajta űrt töltött be, amelyet az országot elhagyó számtalan zenész hagyott maga után. Karrierje felívelt, előbb az újjáalakult Cuarteto D’Aidával, majd 1967-től szóló előadóként lépett fel. Hamarosan a szocialista világ zenei rendezvényein bukkant fel forradalmi dalokat énekelve, Che Guevaráról, később Salvador Allendéről.

Az Egyesült Államok ugyan szóba sem jöhetett, de az Orquestra Aragonnal turnézott Európában és Afrikában, ahol rengetegen rajongtak értük. “Omara igazi legenda Kubában, és bátran ki merem jelenteni, hogy nincs a korosztályomnak egyetlen tagja sem, aki ne az ő hatása alatt nőtt volna fel” – vallja a kubai születésű balett-táncos, Carlos Acosta. „Gyerekként állandóan őt néztem a tévében, ahogy a szüleim kedvenc dalait énekelte.” Omara sokoldalú előadó volt, de a szívhez szóló, romantikus bolero volt a specialitása. Gyakran hasonlították a melankolikus jazz olyan nagyságaihoz, mint Billie Holiday vagy Edith Piaf. Férjhez ment, majd elvált, s saját fia lett a menedzsere. 

1997-ben, éppen amikor elérte a nyugdíjas kort, amikor mindenki azt várná, hogy visszavesz a tempóból, világszerte berobbant a Buena Vista Social Club projekttel. A 90-es évek közepén Ry Cooder hallotta őt énekelni, és elkészített vele egy felvételt Egremben, amikor egy félbemaradt afro-kubai projekt miatt felszabadult egy kis stúdióidő. Omara ugyan mondta, hogy Vietnamba várják turnéra, de azonnal felismerte a retró zene újraéledésének fontosságát, és egyetlen nőként csatlakozott az együtteshez. (A másik talán Celina Gonzalez lehetett volna, aki hasonló formátumú énekesnő volt, ő azonban a santeri kagylómágia hívőjeként hitével ellenkezőnek tartotta részvételét.)

Az album bejárta az egész világot, és Salman Rushdie 1998-at Buena Vista nyárnak nevezte. Wim Wenders egyedi hangvételű filmje nyomán rakétaszerű gyorsasággal fogytak a lemezek. Így nőtt Omara népszerűsége is a „Silencio”-val és egy másik csodás, nosztalgikus duettel, a „Veinte Anos”-szal, amelyet Compay Segundóval énekelt, és amelyet még szüleitől tanult gyerekkorában.

2000-ben megjelent szólóalbuma, a Buena Vista Social Club Presents Omara Portuondo Grammy-jelölést kapott, ezt követte a brazil hangzású Flor De Amor 2004-ben, rajta a családi ihletésű dallal, a „Tabu"-val, amely a különböző rasszok közötti szerelemről szól. Újabb felvételek és turnék következtek – köztük a 60. évfordulós Gracias album, amely 2009-ben elhozta számára az első Latin Grammy-díjat a „Best Contemporary Tropical Album” kategóriában, illetve a ragyogó közös fellépés Chucho Valdés kubai zongoristával. Omara lett a Vöröskereszt első kubai, női nagykövete. Jelenleg számtalan helyen énekel a londoni Királyi Operaháztól a hongkongi Latin Passion fesztiválig.

 

Diego El Cigala

Diego El Cigala – ha egyszerűen akarjuk összefoglalni – a legizgalmasabb és leginkább megújulást kereső flamenco énekes a világon. Szenvedélyes, mélyreható és végtelenül büszke spanyol cigány örökségére, nem véletlen hát, hogy „a flamenco Sinatrájának” is aposztrofálták. Nyers, „földes”, ugyanakkor örömmel átitatott és érzelmekkel gazdagon átszőtt hangja az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb énekesévé teszi. Egyike továbbá azon kevés művészeknek, akik úgy tudtak hűek maradni zenei örökségükhöz, hogy a nagyközönség előtt is népszerűek szerte a világon.

 

 

El Cigala flamenco zenész családba született, szóló karrierjét 1997-ben kezdte. Csupán 4 évvel később megjelent Corren Tiempos de Alegría albumát a „Legjobb Flamenco Album" kategóriában Latin Grammy-díjra jelölték. És ez csak a kezdete volt mindannak, ami ezután következett. Az említett CD kapcsán elindult együttműködés El Cigala és a legendás kubai zongorista, Bebo Valdés között elvezetett közös CD-jükig, a 2003-ban megjelent  Lágrimas Negras (Black Tears) albumig, ami szinte példa nélküli áttörést hozott a világzene birodalmában. Azon felül, hogy El Cigala megkapta első Latin Grammy-díját (ma már négyet tudhat magáénak), a Lágrimas – köszönhetően a lenyűgöző élő show-knak, a lelkes kritikáknak és a rajongók véleményének – óriási nemzetközi sikerré vált. A lemez, mely a cigány tüzesség és a kubai ritmusvilág összeolvadásából született, több mint egymillió példányban kelt el. Példa nélküli siker ez egy flamenco énekesnek – és ez csak a kezdetnek bizonyult. El Cigala 2006-ban megkapta második Latin Grammy-díját a Picasso en mis ojos (Picasso in my eyes) című albumáért, ami szintén közönségsiker lett. 2010-ben a művész Argentinába, a tangó hazájába utazott, hogy belemerüljön az ország erőteljes zenei hagyományaiba. Két argentin tangó mesterrel – a bandoneónon játszó Néstor Marconival és a gitáros Juanjo Dominguezzel – megalakította saját együttesét, és az eredmény újra önmagáért beszélt; a Cigala & Tango elnyerte a legjobb tangónak járó Latin Grammy-t, fantasztikus eladási adatokkal és nagyszerű kritikákkal büszkélkedhetett, a teltházas koncertturné során pedig több mint 160 ezer rajongó hallgathatta a dalokat.

El Cigala legújabb lemeze, a 2013-as Romance de la luna Tucumana az argentin tangó hagyományok friss változatát kínálja. Figyelemre méltó a mexikó-szerte híres, “El Twanguero” néven ismert elektromos gitáros, Diego Garcia közreműködése, aki a cowboy, a hawaii és a “surf” zenét hozta magával, és az album elnyerte El Cigala negyedik Latin Grammy-jét, ami számára a Legjobb Tangó kategóriában a másodikat jelentette.

2014-ben és 15-ben világszerte nagy sikerrel turnézott a Romance de la luna Tucumana albummal, olyan színpadokon adott teltházas koncerteket, mint a Carnegie Hall New Yorkban és a Disney Hall Los Angelesben. 78 előadásán argentin és spanyol dallamaival vette le lábáról a közönséget.

videó

Főtámogató
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiatámogató
Médiatámogatók
Együttműködő partnerek