VeszprémFest
Premium Music Festival
2024. JÚLIUS 16-20.  

  • Mobil applikáció :

Pierrot

"...Novemberben volt két éve, hogy leraktam a lantot, azaz nem léptem fel azóta. Érdekes, hogy ha egy hónapja kérdezel, akkor azt mondom, hogy ez így is marad jó ideig, de most úgy tűnik, hogy változás jön. Csináltam egy nyolctagú zenekart. Márciusban már szeretnék dolgozni velük egy új műsoron. Nyárra-őszre tervezem a fellépéseket. Ezúttal nem a kis klubokat, pubokat célozzuk meg, hanem nagyobb helyeket, városi fesztiválokat, színházakat. Izgalmas felállású és némileg szokatlan hangzású az új zenekar, sok gitárral és sok énekhanggal. Ráadásul egyfajta szupergrupról is beszélhetünk, jó néhány ismert arc van a társaságban. Boldog vagyok, hogy igent mondtak a felkérésemre. Mindebből persze normális körülmények között következne, hogy néhány felvétel, ne adj’isten egy album is létrejön, de az ismert okokból ilyen ígéreteket nem tehetek. Eszemben sincs újra zeneipari versenyzővé válni. Azonban úgy érzem, hogy nem elég csak keseregnem a világ sorsa felett. Ha már úgy alakult, hogy azon kevesek közé tartozom, akik hiteles és értelmes módon képesek a felnőtt, 30-50 éves korosztályhoz szólni, nem tehetem meg, hogy cserben hagyom a közönséget. És mellesleg nekem is nagyon hiányzik a színpad..."

Részlet a Kreatív c. magazinban megjelenő interjúból

Gyenge Lajos - dob
Szendi Gábor - ütőhangszerek
Gál Csaba 'Boogie' - gitár, vokál
Csiszár Ferenc - gitár, vokál
Kálmán Tamás - gitár, vokál
Giret Gábor - basszusgitár, vokál
Szabó Ádám - tangóharmonika, vokál
Pierrot - ének

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pierrot

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2023

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiapartner
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.