Főtámogató
14. VeszprémFest
Premium Music Festival
2017. július 12-15.

  • Mobil applikáció:

Enyedi Sugárka Jazz Tett

Enyedi  Sugárka a hazai kortárs jazz szcéna egyik legeredetibb énekes-dalszerzője.  A klasszikus hegedű tanulmányokat is végzett és harcművészetben is jártas énekesnő szívesen kísérletezik különböző égtájak ritmikai és dallamvilágával, spanyol nyelven szólaltatja meg saját szerzeményeit, melyek leginkább a jazz és világzene között foglalnak helyet.

Külföldön főként a ’Sun & Rain’ nemzetközi zenei projekt által, hazánkban a kitűnő kritikákat kapott impresszionista tengerparti hangulatú jazz albuma, a ’Las puertas abiertas’ (Kitárt kapuk) kapcsán ismerheti őt a nagyközönség. Jazz ének versenyek többszörös díjazottja, a Magyar Rádió Jazz ének versenyének Különdíjasa, ahol Al Jarreau volt a zsűri elnöke. Saját zenekarát 2010-ben alapította, emellett szövegíróként is aktív, több mint félszáz angol nyelvű dalszövege jelent meg különböző hazai nagylemezeken. Az Enyedi Sugárka Jazz Tett a Művészetek Palotájában 2015-ben már harmadszor lépett színpadra, és a világhírű független színház, a Maladype felkérésére a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is szerepelt. Sugárka a 37. Nemzetközi Prágai Jazz Fesztivál meghívására élvonalbeli nemzetközi jazz formációval adott telt házas koncertet, valamint rendszeres fellépője hazánk legnevesebb jazz klubjainak. Sugárka második lemezének felvételei 2016-ban készülnek. 

A zenekar tagjai:
Enyedi Sugárka – ének
Csicsák György Balázs – gitár
szájharmonika
Piri Béla - bőgő, basszusgitár
Laskay Péter - dobok, ütőhangszerek
Fekete István - trombita, szárnykürt

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

online jegyvásárlás

Mobil app

VeszprémFest2017

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva:

Android IOS

Helyszínek

Főtámogató
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiatámogató
Médiatámogatók
Együttműködő partnerek