VeszprémFest
Premium Music Festival
2024. JÚLIUS 16-20.  

  • Mobil applikáció :

Magyar Vista Social Club

A magyar népzenéhez más sokan sokféleképp nyúltak hozzá. A hazai palettáról azonban hiányzott egy olyan formáció, mely friss szemlélettel, könnyűzenei hangszerelésben, kifejezetten bluesos-latinos-rockos környezetbe helyez népzenei ihletésű dalokat. Ezért alakult meg 2011-ben Mohácsy Albert szerző első saját lemezének (Lili dalai) közreműködőiből a MagyarVista Social Club, mely önálló zenei útját járva mára egy kiforrott, felismerhető világot alkot.

Az Utazólevél c. második korongon a betyártémát járták körbe, majd négy új trackkel jelentkeztek 2013 novemberében, ezek közül a Mégis a szerelem c. számhoz elkészítették első klipjüket is.
http://www.youtube.com/watch?v=9vb0X7itygo

A Petőfi Rádió rotációjába is bekerült a dal, ma már szinte minden koncert zárószáma, és a közönség kedvence is. Ugyanebben az évben a Syma csarnokban tartotta meg jubileumi koncertjét a Csík zenekar, ahol a MagyarVista Social Club előzenekarként játszhatott több ezer ember előtt.
http://www.youtube.com/watch?v=ogzmu_wmT3k
http://www.youtube.com/watch?v=dHe4k7br3EY

2014-ben az együttes, folyamatosan frissülő repertoárjával a nyári fesztiválok egyik fő fellépője lett országszerte.

A zenei sokszínűséget a nyolc tagból álló muzsikusgárda biztosítja, akik teljesen különböző szakmai múlttal rendelkeznek: Sipeki Zoltánt leginkább Zorán kísérőzenekarából ismerhetjük, Kovács Ferenc a hazai dzsesszélet egyik legsokoldalúbb egyénisége, Németh Ferenc neve korábban a Csík zenekarból, ma a Méta népzenei együttesből cseng ismerősen. Horváth "Nina" Sárát népdalénekesként és dzsessz-énekesként is számon tartják. A ritmusszekció két erőssége, Oláh Péter és Bágyi Balázs a jazz felől érkezett, őket remekül egészíti ki ütősként az eredetileg népzenész Csikós Péter. A zenekar harmadik énekese, egyben billentyűse, Németh Péter pedig a pop-rock fiatalos lendületét képviseli.

Elérhetőségek/további háttéranyagok:
facebook
youtube

Helyszínek

Jegyek

Vegye meg jegyét online!

Váltsa meg jegyét online, bankkártyás fizetéssel!

A jegyvásárlási információkat itt találja.

Mobil app

VeszprémFest2023

Töltse le applikációnkat, hogy első kézből értesülhessen legfrissebb híreinkről, fellépőkről, eső esetén helyszínváltozásról.

Elérhető Android és IOS rendszerekre az ismert helyeken, vagy ide kattintva :

Android IOS
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiapartner
Szakmai szervezetek

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.