Főtámogató
15. VeszprémFest
Premium Music Festival
2018. július 11-15.

  • Mobil applikáció:

Szeder

Szeder (énekes/dalszerző) 2014-ben Hab a tetején című debütáló albumával tűnt fel először meghatározó szereplőként a hazai könnyűzenei palettán, a Reggeli dallal pedig rögtön az érdeklődés homlokterébe került. A mai napig érdekes, izgalmas, és szerethető szereplője a fesztiválok világának. Sajátos humora, szókimondó, őszinte szövegei, egy szórakoztató belső utazás Szeder világába, egy izgalmas Univerzumba, ahol croissantból van a félhold, és a kávéscsészében rajzolódik a tejút. A zenei játékosság, és sokszínűség épp úgy sajátja előadóként, mint dalszerzőként. Második albuma, a Táncolj velem élet megjelenésével zenei világa újabb színekkel, hangulatokkal bővült, 2016-ra nyerte el mai formáját a zenekar, és alakult ki az az egyedi hangzás, ami igazán Szeder sajátja.

„A második album, bár sok mindenben követi az első lemez hangulatát, stílusát, én úgy érzem vagányabb, bátrabb lett, ami a nagyzenekaribb hangzásnak, és talán az elektromos gitárnak is köszönhető, amit most elég sok dalban használtam, ellentétben az eddigi kizárólagos akusztikus gitáros kísérettel. Persze teljesen nem szakadtunk el attól az akusztikus világtól, amit tőlünk megszoktak, csak Fenyvesi Márton társ producerrel vittünk bele még egy nagy adag spirituszt, és így új távlatok nyíltak meg.

Én is sokkal merészebben nyúltam nem csak a zenéhez, de a szövegekhez is. A lemez minden sora belőlem fakad, valahogy egyre mélyebbről engedtem feltörni az érzéseket, amelyek aztán dalok formájában öltöttek testek. Nehéz időszakon vagyok túl, így sok a drámával teli, szomorú, vagy inkább mélyen megérintő, elgondolkoztató dal is, de remélem megnyugvást tudnak nyújtani másoknak is, ahogy nekem is segített kiénekelnem magamból.”

Az új Szeder lemez, tehát bizton állíthatjuk, hogy ez igazán színes, mélységekben és gondolatokban gazdag, a humort és az iróniát, sőt az öniróniát sem nélkülöző album. Egy sokkal érettebb nő képe rajzolódik ki, aki nem fél az intimitástól, tud és mer játszani, és belenézni abba a bizonyos tükörbe is ha kell.

https://www.facebook.com/szederzene

https://www.youtube.com/watch?v=_mnmO3u_R1I

Főtámogató
Kiemelt támogatók
Támogatók
Kiemelt médiatámogató
Médiatámogatók
Együttműködő partnerek