Main sponsor
15. VeszprémFest
Premium Music Festival
2018. július 11-14.

  • Mobile app :

Temesi Berci feat Köles Eliza

Temesi Berci ARTISJUS díjas előadóművész, 2003-ban az év basszusgitárosa lett, 2012-ben a Magyar Jazz Szövetség különdíját, 2013-ban pedig Smoothjazz dalszerzői díjat vehetett át.

Számos tévéműsor zenei rendezője. A Cseh Tamás Program mentora. 2011 óta a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének elnökségi tagja. Az Előadói Jogvédő Iroda Egyesület választmányi és Jogdíjbizottsági tagja. 

2017-ig 91 nagylemezen közreműködött, valamint több, mint 150 ismert előadót kísért színpadon. Mindkét saját szóló lemezét (2013 - On Time, 2015 - Satisfied) FONOGRAM díjra jelölte a szakma, saját könyve pedig 2014-ben, Elégedettség címmel jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában. Jelenleg harmadik nagylemezén dolgozik.

„Az első szólólemezem alkotásakor a célom a prémium minőség volt. Zeneileg, megjelenésében, és üzenet tekintetében egyaránt. A második lemez is hasonló indíttatással készült, letisztultabb, muzsikálósabb formában, most már több szöveges dallal. Lehetőség, hogy megmutassam azt a mosolyt magamból, személyesebben, amit immáron 17 éve megszámlálhatatlan koncerten adhattam a háttérben dolgozva lelkiismeretesen, az általam mélyen tisztelt művészek mögött.”

Tickets

Buy your ticket online

Buy yout ticket online with your credit card.

More about the tickets

A jegyértékesítés április 3-án indul.

Mobile app

VeszprémFest2018

Download application has to get first-hand news, updates and the rain venue change.

Available for Android and iOS systems. Click here for the links. :

Android IOS

Venues

Main sponsor
Main sponsors
Sponsors
Partners